Orbán Viktor túlbuzgalma majdnem minden területen tettenérhető, amihez köze van. Most nézzük legősibb személyes ellenfelét, akit már a rendszerváltás környékén is a “másik oldal” (értsd:a kommunisták) legtehetségesebb fiatal politikusának, illetve saját maga számára a legveszélyesebb politikai ellenfélnek minősített.
Viszont a bosszúvágy az ősi ellenség iránt vissza fog ütni!
Csak a vak nem látja, hogy az LMP leláncolós akciójához jó érzékkel csatlakozó Gyurcsánynak egyetlen célja az volt, hogy őt is elvigyék a rendőrök, és így ő legyen a nap mártírja. A legjobb ingyenreklám üveghegyen innen és túl, ha mind a hazai, mind a nyugati sajtó arról ír, hogy egy békés kormány elleni tüntetésen letartóztatják a volt miniszterelnököt.
Ez az eset igen jó kommunikációs alap lehet Gyucsány Ferencnek a folyamatban lévő sukorói telekbiznisz tárgyalása során, hogy “koncepciós” per áldozatának állítsa be magát. Valószínűleg a nyomozás nem fog találni/bizonyítani semmit, hiszen megelőzve a ház döntését, Gyurcsány maga mondott le a mentelmi jogáról.
Orbán Viktor nem elégedett meg az őszödi beszéd után ellenfele bukásával, és politikai földbedöngölésére készült. Azonban az izomkormányzásának eredményeként szerveztt mostani ellenzéki akció “hőseként” elindíthatja legnagyobb ellenlábasát a mártírság útján, aminek végén a várt sukorós elmarasztaló ítélet helyett, az ünneplésre készített fagyi viszanyal, és így, maga emelheti ki Gyurcsány Ferencet a “rossz fiú” pozícióból.