Az “összefogásra képtelen”-nek titulált ellenzék tulajdonképpen egy logikus úton halad a koordináltabb választási együttműködés felé.

Egyfordulós választási rendszerekben általában előválasztásokon győz egy-egy jelölt mielőtt a szavazólapokra kerül.

Az ilyen előválogatóknak nálunk semmiféle hagyományuk nincs, és a 2014-ben induló egyfordulós választási rendszer megalkotói sem emelték be ezeket a magyar választói köztudatba.

Annyira nem, hogy az ellenzék maga sem tudta/tudja megfogalmazni, hogy miért is húzza-halasztja folyamatosan a “nagy együttműködési megállapodást", pedig igen logikus:

Előválasztásokat tartanak az egyéni jelölteknek.

A választási törvény adta kényszer az, hogy a számos, egymás ellen induló jelöltet adó pártok, “valódi előválasztások” híjján, népszerűségi statisztikák, és pártérdekek mentén léptetgetik vissza a jelöltjeiket, egy “kvázi” előszelekció jegyében. Míg végül egy esélyes kihívó marad. (Jó estetben..)

A korábbi kétfordulós rendszerben, az első forduló töltötte be ezt a funkciót, azaz más módon fogalmazva: most egyfajta nulladik forduló zajlik éppen.

Elképzelhető, hogy az ellenzékiek tudatosan tologatták maguk előtt a nyilvános együttműködést, hogy minél kevesebb időt adjanak a kormánypárt(ok)nak reagálni a “végső formációkra”, akár helyi, akár országos szinten.

Sőt, minél tovább tartják versenyben jelöltjeiket, annál jobb alkupozícióba kerülhetnek egy másik párttal szemben, a végső jelölt megnevezésekor, bízva saját támogatottságuk emelkedésében, mások esetleges visszalépésében.

Ez azonban kétélű fegyver, mert ugyan a Fidesz már nem fog tudni reagálni érdemben, de kevesebb idő marad, hogy ezt az információt tudatosítsák választóikban.

oti