A választások előtt gyakori ellenzéki vélemény volt, hogy Orbán Viktor már elveszítette kapcsolatát a valósággal.

A választások után viszont nem látszik az a valóság, amiben egyébként Gyurcsánytól Vonáig az egész ellenzék kampányolt, és amiben esélyt láttak a kormányváltásra.

70%-os választási részvételnél biztos kormányváltást, alacsonyabb megjelenési hajlandóság mellett pedig egy kisebbségi kormányzásba szorult, de mindenképpen legyengített Fideszt vízionáltak.

Ezzel buzdították választóikat is: Tessék elmenni szavazni!

Jah, meg olyanokkal, hogy “a kormánypártiak már érzik a vesztüket” vagy “majd jól megmutatjuk, és majd jól korrupcióellenes ügyészkedünk”, s hasonlókkal.

Hol van ez a valóság?

Hol vannak az országjáráson tömött sorokban elégedetlenkedők, akik alig várják április 8-át, hogy elzavarják a Fideszt?

Mit láthatott  Vona, hogy a győzelem egyetlen letéteményesének kiáltotta ki pártját?

Mit láthatott a DK, hogy vezetőjük már egy ellenzéki győzelem utáni Jobbikkal kötendő kényszerkoalícióról beszélt?

Az ellenzék nem végezte el amit megkövetelt volna a haza. (Előválasztás vagy teljes koordináció) Ellenben a választóik bölcsességére bízták, magyarul az ő felelősségükké tették, a vízionált győzelmet, amely győzelemhez mellesleg egy kulcsot is adtak a kezükbe:

Tessék elmenni szavazni, és tessék taktikusnak lenni!

A Választók el is mentek rekordszámban, szavaztak is taktikusan pont úgy, ahogy pártjaik kérték. Igaz, ez csak ott működött, ahol volt érdemi koordináció, de a pártok szavazói elvégezték a házi feladatot!

Ezzel a “kormányváltó” taktikával lett újra kétharmada a Fidesznek, úgy, hogy több hónapig tartó (ál)koordináció után, végül sikerült majdnem százalékra azonos végeredményt összehozni, mint 2014-ben.

Mintha el sem telt volna négy év....

Csak egy kérdés van: tulajdonképpen ki is vesztette el a kapcsolatát a valósággal?

oti